Csaknem két hét szünet után a Champions of the Future Euro Series harmadik fordulóján áll rajthoz Molnár Martin. Az Energy Corse gokartosa most először versenyez a teljesen megújult pályán, de a múlt héten már tesztelt itt, és pozitív első benyomásokat szerzett.

Az FIA gokart Európa-bajnokság után ismét a Champions of the Future Euro Series-ben versenyez Molnár Martin, az Energy Corse magyar gokartosa. Mindezt ráadásul egy olyan pályán teheti, amelyen nemcsak ő, hanem az ezúttal 67 indulót felvonultató OK-kategória mezőnyének egyetlen másik tagja sem versenyzett még korábban, hiszen a dániai Rodby-ban csapnak össze a pilóták.

A Balti-tenger partján fekvő 1246 méter hosszú aszfaltcsík nem teljesen új létesítmény, de mivel a korábbi verzióját elbontották és újjáépítették, lényegében annak felel meg. Martin először a múlt héten, teszten vezetett rajta.

„A pálya mindenkinek viszonylag új, a helyi versenyzők kivételével a mezőny nagyrésze még nem versenyzett itt. Nekünk volt már itt egy tesztünk, ahol megismerkedtünk a vonalvezetéssel. Eléggé szűk aszfaltcsíkról van szó, de a ritmusa tetszik, élvezetes vezetni rajta. Hogy az eredmények szempontjából ez mit jelent, az majd csak a versenyhétvégén derül ki” – tekintett előre a Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző.

Ami a Champions of the Future Euro Series korábbi két fordulóján elért eredményeit illeti, Martin a küzdelmes valenciai hétvége után a csehországi Trinecben már döntőbe jutott, ott pedig a 36. helyről a 19. pozícióba zárkózott fel. Mint mindig, a célja most is az, hogy ott legyen a vasárnapi fináléban.

A szabadedzéseket követően az időmérő edzésre június 1-én, csütörtökön, kora délután kerül sor, majd jönnek az első előfutamok. Ezek pénteken folytatódnak, az elődöntőt és döntőt pedig szombaton rendezik. A teljes hétvége során elérhető élő eredménykövetés ITT, a részletes eredmények ITT találhatók.