Öt bajnoki pontot szerzett Molnár Martin a WSK Super Master Series második futamán az olaszországi Lonatóban. Martin az OKJ kategória egyik legmozgalmasabb fordulóján pénteken és szombaton is tempóhiánnyal küzdött. Vasárnapra javult a helyzet, az elődöntőben hat helyet javítva kilencediknek futott be. A döntőben is úgy tűnt, jó a tempója, ám egy ütközés során elgörbült a bal első futóműve, így fel kellett adnia a versenyt.
Kilencven fősre gyarapodott az OK Junior (OKJ) mezőny a WSK Super Master Series második fordulójára a lonatói South Garda Karting versenypályán, de nem is ez okozta a nehézséget, hanem a szokásosnál is parázsabb csaták, amelynek eredményeképpen nagyon sok volt az ütközés és a kiesés. A „B-C” elődöntőben például nem kevesebb, mint húsz versenyző búcsúzott idő előtt a futamtól.
Molnár Martin számára ezúttal nem kezdődött jól a hétvége, hiszen már az időmérő előtt is tempóhiánnyal küzdött. Az időmérő futamában 17., összesítettben pedig 37. lett. Az első előfutamban a 15. helyről rajtolt és a 7. helyen ért célba, de beesett az orrkúpja, ezért végül a 12. helyen értékelték. A második előfutamában belekerült egy rajtbalesetbe, és kiesett a versenyből.
Az összesítésben akkorára nőtt a hátránya, hogy muszáj volt kockáztatni, és a harmadik előfutamra feltettek két új gumit, amiket eredetileg az elődöntőre és a döntőre tartalékoltak. Martin szárnyalt és 12 pozíciót javítva harmadik lett. A negyedik előfutamon végül a sorozatos balesetek miatt hátraesett a 27. helyig, majd onnan folyamatosan küzdötte vissza magát. A balesetek miatt először lelassították a mezőny úgynevezett „Slow zóna” alkalmazásával, de ennek ellenére újabb baleset történt, így piros zászlóval megszakították a versenyt. A kaotikus a futamon Martin a 12. helyen végzett.
Vasárnapra sikerült a gokartot kicsit versenyképesebbé tenni, így Martin tempója is sokkal jobb lett. A reggeli bemelegítésen a 3. lett, majd az elődöntőben a 15. helyről rajtolva kilencediknek futott be, amiért öt bajnoki pont járt.
A döntőben a 21. helyről rajtolt, több pozíciót javított, de már az első körben ismét balesetek voltak előtte, ami elzárta az útját, így visszaesett, majd a felzárkózás közben az egyik előzés alkalmával önhibáján kívül ütközött, és az első futómű olyan mértékben sérült, hogy kiesett a döntőből. A négyfutamos bajnokság második fordulója után Martin 12 ponttal a 20. helyen áll.
„Nehéz hétvége volt – mondta Molnár Martin. – Sokáig küzdöttünk a tempóhiánnyal. Miután a második előfutamon beletoltak egy rajtbalesetbe, és ezért kiestem a futamból, a 3. előfutamra úgy döntöttünk, hogy felrakunk két új gumit, amivel harmadik lettem. Ha nincs négykörös Slow zóna, akkor esélyem lett volna akár a győzelemre is.”
„Vasárnapra sokat javult a gokartom, a bemelegítésen a harmadik lettem, majd az elődöntőben a 15. helyről rajtolva a kilencedik helyen értem célba. A döntőben a 21. helyről indultam, már a rajtnál javítottam négy-öt pozíciót, amiből párat el is veszítettem, amikor a hármas kanyarban egy balesetet kerültem. A versenyemet végül az pecsételte meg, hogy miközben előztem, rámhúzták a kormányt, amitől elgörbült a futóművem. A kormány jobbra állt, a kerék meg balra, úgyhogy sikerült egy jó kis széttartást csinálni, amivel nem tudtam folytatni a versenyt. Annak örülök, hogy amikor megvolt a gokartom tempója, akkor jó eredményeket tudtam elérni, de ennél sokkal többet szeretnék.”
A WSK Super Master Series harmadik futamát március 3–6-a között rendezik La Concában.
Molnár Martin, OKJ eredmények
Résztvevők: 90
Időmérő csoport: 17.
Időmérő: 37.
B-D előfutam: 15->12.
A-B előfutam: 33. (kiesett)
B-E előfutam: 15->3.
B-C előfutam: 15->12.
Előfutamok összesen: 29.
A elődöntő: 15->9.
Összesített eredmény a döntő előtt: 21.
Döntő: 33. (kiesett)
WSK Super Master Series bajnoki helyezése 2 futam után: 20.
WSK Super Master Series bajnoki pontok 2 futam után: 12