Jól kezdődött Molnár Martin számára a négyfutamos WSK Super Master Series első hétvégéje az olaszországi Lonatóban. A 69 fős OKJ kategória időmérőjén csoportjában a második, összesítettben pedig hatodik lett. A küzdelmes előfutamok után az elődöntőben értékes, bajnoki pontokat érő hatodik helyezést szerzett.
Kibővült és meg is erősödött a WSK mezőnye a Super Master Series első futamára, amelyen az idén először a gyári csapatok versenyzői is rajthoz álltak. Molnár Martin az erősebb mezőnyben is megállta a helyét, hiszen az időmérőn, csoportjában a második időt futotta, mindössze 0,041 másodperccel maradt el az első helytől. Összesítettben pedig a hatodik helyet szerezte meg.
Az előfutamok során így minden alkalommal a második helyről indult és küzdelmes versenyeken végzett az 5–6. helyen. Az utolsó előfutama lett volna a legjobb, ahol harmadiknak futott be. Azonban a rajtnál, a sárga vonal előtt az első helyezett megfékezte a gokartját, így Martin előbb ért át rajta, ezért 10 másodperc büntetést kapott és 18. lett.
Pénteken és szombaton is nagyon jó volt a tempója, ami azonban vasárnapra elfogyott. Az elődöntőben a második helyen is állt, végül hősiesen küzdve a hatodik helyen futott be, amiért hét bajnoki pontot kapott. A döntőben még inkább tempó hátrányba került, ahol a 21. helyet szerezte meg.
„Az első három napunk nagyon jól sikerül – mondta Martin. – Az időmérőn jó volt a tempónk. Az előfutamokon volt pár apró hibám, de még azok is jól alakultak. Vasárnapra viszont nagyon visszaesett a gokartom tempója. Próbáltam így is kihozni a lehető legtöbbet a döntőből és az elődöntőből. Ennél jobb eredményt szerettem volna elérni, de két hét múlva, a második futamon javíthatunk.”
A WSK Super Master Series február 8–10-e között folytatódik a második futammal, szintén Lonatóban.
Molnár Martin, OKJ eredmények
Résztvevők: 69
Időmérő: 6.
EF előfutam: 5.
DF előfutam: 5.
BF előfutam: 6.
AF előfutam: 5.
CF előfutam: 18.
Előfutamok összesen: 13.
A elődöntő: 6.
Döntő: 21.