Kollektív teszttel készültek a versenyszezonra a csúcskategóriás gokartosok
Egy héttel a szezonnyitó WSK Champions Cup előtt Adrián rendezték a legerősebbnek tartott nemzetközi gokart sorozat, a WSK kollektív tesztjét. Ez Molnár Martin számára rutinfeladat volt, de jó alkalomnak bizonyult arra is, hogy egy kicsit visszaemlékezzen, mennyit fejlődött egy év alatt az OK Junior kategóriában.
„A hétvége legjobb sztorija az volt, hogy már egyedül be tudom tolni a gokartot” – nevetett Martin, pedig ez bizony nagyon nagy érdem. Az OKJ gokartot ugyanis nem könnyű életre kelteni, és a kategóriába érkező fiataloknak ez az első egy–két évben nem nagyon szokott sikerülni.
A teszt az előre meghatározott protokoll szerint zajlott, több vázat, motort, karburátort tesztelt a csapat. Emellett Martinnak is jó alkalom nyílt arra, hogy újra lendületbe jöjjön az eddigieknél hosszabb holtszezon után.
Az elmúlt hetek így sem zajlottak eseménytelenül, hiszen Martin a Fit4Race program segítségével intenzív felkészülésbe kezdett, ebben az Egyesült Államokból származó új teljesítménytrénere, Jebrai Regan is segíti őt. A szakember a szezonnyitón már a helyszínen is gondoskodik Martin fizikális és mentális felkészítéséről, valamint az ideális táplálkozásáról is.
„Sokat erősödtem az elmúlt évben. Emlékszem, hogy tavaly ilyenkor, az első OKJ tesztemen egyfolytában a felhőket néztem, mert nem tudtam a nyakamat egyenesen tartani. Most nem mondom, hogy a nap végére nem fáradtam el egy kicsit, de ha lehetett volna, még mentem volna. Az időeredmények jók voltak, többször szerepeltem az első ötben, de ennek itt nem nagy a jelentősége.”
Rangos bajnokságokban áll rajthoz
Molnár Martin a tavalyi első OKJ szezonjához hasonlóan idén is valamennyi WSK-futamon rajthoz áll, emellett az FIA Európa-bajnokság és a Champions of the Future sorozat szerepel a tervei között. Ebben a három bajnokságban használnak OKJ szabvány szerint készülő gokartokat, itt kell a legerősebb ellenfelekkel is megküzdeni.
„Tavaly volt már pár jó eredményem, ezeket szeretném idén felülmúlni. Felkészültem én is, a csapat is, akár holnap kezdődhetne az első verseny” – nyilatkozta a 13 éves versenyző. Erre nem kell sokat várni, hiszen a WSK Champions Cupot január 20–23-a között rendezik Adrián.