Nagy reményekkel, a pontverseny második helyén érkezett Molnár Martin a WSK Euro Series záró fordulójára, az olaszországi Sarnóba. A HUMDA Academy versenyzője szeretett volna a bajnoki dobogóért küzdeni, azonban már az időmérőn sem volt meg a tempója. Az Energy Corse csapat nagyon sokat dolgozott a műszaki gondok leküzdése érdekében, de Martin az egyik előfutamban olyan szerencsétlenül ütötte meg a bordáját, hogy a komolyabb sérülés elkerülése érdekében az elődöntőben és a döntőben már nem állt rajthoz. A bajnokságban ennek ellenére az összesített hetedik helyen végzett.

Nem indult jól a két futamos WSK Euro Series záró hétvégéje Molnár Martin számára. A hét elején ellopták a bukósisakját és a bordavédőjét. Mind a kettő elég speciális felszerelés, amit nem lehet könnyen pótolni. A Stilo gyár azonban gyorsan Martin segítségére sietett, azonnal küldtek neki egy sisakot többféle párnázattal, hogy személyre tudja szabni a fejvédőt, valamint egy bordavédőt is. A sisak tökéletes lett.

A bordavédő sokkal nehezebb kérdés, többet kell kipróbálni belőle, hogy az ember megtalálja az igazit. Az új bordavédőt sajnos most idő hiányában nem volt lehetőség Martin testalkatára igazítani. Így történhetett meg, hogy a negyedik előfutamban egy rázókővön áthaladáskor megütötte a bordáját.

Már ekkor érezte, hogy valami nincs rendben, de az ötödik futam első köreiben az oldalirányú terheléseknél egyre jobban fájt a bordája. A komolyabb sérülés elkerülése érdekében csapata úgy döntött, hogy nem áll rajthoz az elődöntőben és a döntőben sem, hanem pihentetik, illetve minél hamarabb elkezdik a gyógykezelést, hogy a szeptember közepén megrendezésre kerülő világbajnokságra meggyógyuljon.

A sérüléstől függetlenül műszaki problémával is küzdött. Két hete a WSK Euro Series első futamán, Lonatóban még szárnyalt, ám most sehogy sem találták a tempót. Az Energy Corse csapat mindent megtett, több beállítással is kísérleteztek, vázat is cseréltek, de nem lett jobb a gokart. Főleg a pálya hosszú egyenesében volt behozhatatlan a hátrány.

A nehéz hétvége ellenére a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Molnár Martin 47 ponttal a WSK Euro Series igen előkelő összesített hetedik helyén végzett, mindössze három ponttal lemaradva a negyedik helyezettől.

„Nem volt túl jó a tempónk egész hétvégén – mondta Molnár Martin. – Az időmérőn sem voltam elég gyors, az előfutamokon többnyire jól rajtoltam, így sikerült 4-5 pozíciót javítanom, de később a hiányzó tempóm miatt fontos helyezéseket veszítettem.

A negyedik előfutamon éreztem először, hogy fáj a bordám, az ötödik előfutamban pedig már az első köröktől kezdve fájt. Szombaton az előfutamokat követően ezért úgy döntöttünk, hogy nem folytatom a versenyt. Sajnálom, mert egy jó elődöntő helyezéssel előrébb végezhettem volna a bajnokságban, de a hetedik hely, úgy, hogy nem tudtam befejezni a hétvégét, szerintem jó eredmény.

Köszönöm a Stilonak a rendkívül gyors segítséget, melynek köszönhetően 2 nap alatt sikerült pótolni az ellopott védőfelszerelésem, ami nélkül nem tudtam volna részt venni ezen a versenyen.

Másfél hónapunk van a világbajnokságig, most már arra és a mielőbbi gyógyulásra koncentrálok.“

 

Molnár Martin, OKJ kategória eredmények

WSK Euro Series SARNO

Résztvevők: 83
Időmérő csoport: P9.
Időmérő: P25.
AB
előfutam: P18
AC
előfutam: P9

AD előfutam: P6

AF előfutam: P10

AF előfutam: P17

Előfutamok összesen: P30.
B elődöntő: Nem állt rajthoz.
Döntő: Nem állt rajthoz

 

WSK Euro Series pontok: 47

WSK Euro Series bajnokság összesített helyezés: P7.