A Champions Cuppal megkezdődött az idei WSK-szezon
Harcos futamok során Molnár Martin remekelt a WSK-szezon első önálló futamán, Lonatóban, a Champions Cupon. Az elődöntőben az előkelő ötödik helyen végzett. A döntőben a harmadik helyen is állt, végül ötödikként futott be, de tíz másodperces büntetést kapott, amivel a 16. helyre sorolták vissza. A versenytempójával azonban így is elégedett lehet.
Kalandosan kezdődött a WSK-szezon, hiszen a Champions Cup eredeti helyszíne, az Adria Speedway nem tudta fogadni a mezőnyt, így a versenyzők átköltöztek Lonatóba. Itt a köd nehezítette meg a fiatalok dolgát, több szabadedzést is törölni kellett. Ez nem jött jól Martin számára, hiszen a gokart végső finomhangolását nem tudták elvégezni az időmérő előtt.
Ennek ellenére a 34 fős OKJ-mezőnyben az időmérő 11. helyét szerezte meg. A három előfutamban 16., 11. és 13. lett, összesítettben pedig a 10. helyen jutott elődöntőbe. Itt a hétvége legjobb teljesítményét nyújtva, öt helyet javítva az ötödik helyen ért célba, taktikusan feladta a negyedik helyet azért, hogy a döntőben a számára kedvezőbb oldalról rajtolhasson.
A döntőben az ötödik helyről rajtolva feljött a harmadikra, kedvezőtlen helyzetbe került, mert egy előtte kialakult baleset miatt ő is lelassult, majd folyamatosan az ötödik-hatodik helyen csatázott, végül ötödiknek futott be. A küzdelemben beesett az első lökhárítója, amiért öt másodperc büntetést kapott, illetve egy másik incidensért további öt másodperccel büntették, így a 16. helyre sorolták vissza.
„Összességében jó hétvégénk volt, szerintem sikerült magamból kihozni a legjobbat – mondta Molnár Martin. – Az időmérő után nem voltam felhőtlenül boldog és az egyik előfutamban is hibáztam. Az elődöntőben a tizedik helyről rajtoltam, sikerült feljönni az ötödikre. A döntőben jól rajtoltam, de az első körben volt előttem egy ütközés, ami miatt veszítettem pár pozíciót.”
„Onnantól kezdve pedig elég nehéz volt előre jönni. Az utolsó körben megint volt előttem egy ütközés, amit szerencsére külső íven ki tudtam kerülni. Ötödiknek futottam be, a büntetés után lettem 16. helyezett. A teljesítményemmel elégedett vagyok, motorerőben és beállításban nem voltunk tökéletesek, de így is jó hétvégénk volt.”
A WSK-sorozat a héten, január 27–29-e között folytatódik a négyfutamos Super Master Series első versenyével, amelyet szintén Lonatóban rendeznek.
Molnár Martin, OKJ eredmények
Résztvevők: 34
Időmérő: 11.
1. előfutam: 16.
2. előfutam: 11.
3. előfutam: 13.
Előfutamok összesen: 10.
Elődöntő: 5.
Döntő: 16.
Szerkesztői információ
Molnár Martin 2022-től csatlakozott a Motorsport Talent Management (MOTAM) programjához. A MOTAM a szponzoráció, a sportszakmai menedzselés, a fizikai és mentális felkészítés, a kommunikáció, a márkaépítés és a jogi háttér terén segíti a versenyzőket, így ők a pályafutásuk minden elemében szakemberek segítségére támaszkodhatnak. Bővebb információ: motam.hu/sajto