Utolsó versenyét teljesítette Molnár Martin az OK Junior kategóriában, mielőtt a felnőtt OK-ra váltana. A jubileumi 50. Trofeo delle Industrie versenyen az elődöntőt megnyerte, a döntőben pedig másodiknak futott be. Ezzel a HUMDA Academy pilótája megismételte tavalyi kiváló eredményét.
Bár nem tartozik a nemzetközi sorozatokhoz, mégis komoly rangja van a gokartsport ipari szereplői által ötven éve létrehozott Trofeo delle Industrie (Gyártók kupája) versenynek, amely különlegessége, hogy a serlegek mellett igen komoly tárgyjutalom is jár a versenyzőknek. Idén ünnepelték az ötvenedik évfordulóját, amely alkalomra különleges serlegek készültek.
OK Junior kategóriában 47 résztvevő gyűlt össze a lonatói pályán, akik között voltak ugyan újoncok is, de az első harminc ugyanúgy élvonalbeli versenyzőkből állt, mint a WSK bármelyik futamán.
Molnár Martinnak szép emlékei voltak a versenyről, mert előző évben itt szerezte első dobogós helyezését OK Junior kategóriában. Idén is nagyon jól kezdett, hiszen már a szabadedzéseken is az élmezőnyben volt, az időmérő futamát pedig meg is nyerte.
Mind a két előfutamban második lett, az összesített eredmények alapján pedig a harmadik helyen jutott az elődöntőbe. A WSK-val ellentétben – ahol Super Heatnek nevezik – itt valódi elődöntőről volt szó, amelynek a végeredménye alapján rajtolnak a döntőben. Martin a harmadik helyről indulva megnyerte az elődöntőt, ennek köszönhetően a mindent eldöntő futamon a pole pozícióból indulhatott.
A döntő is jól kezdődött, a rajt után meg tudta tartani első helyét, a 16 körből 14-en keresztül vezetett. Akkor megelőzték őt, az utolsó két kör pedig már nem volt elegendő, hogy vissza tudjon vágni. A második helyezéssel így is méltó módon búcsúzott az OK Junior kategóriától.
Sőt, a hétvége alatt az összes kategória versenyzőjének teljesítményét pontozták. E szerint Martin a döntőig nem csak OK Junior mezőnyben, de a az összes kategóriában induló 276 pilóta közül is a legjobb teljesítményt nyújtotta.
„Örülök és egy kicsit bosszankodok is – mondta Molnár Martin. – Egy ilyen erős mezőnyben egész hétvégén jól szerepeltem, sikerült megnyernem az elődöntőt és a döntőt is sokáig vezettem. Nagyon szerettem volna nyerni, de a második hely sem rossz.
Annak viszont örülök, hogy kétszer is sikerült a második helyen végezni a Trofeo delle Industrie versenyen, és hogy dobogós eredménnyel búcsúzhattam az OK Junior kategóriától.“
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Molnár Martin nem sokat pihenhet. Marad a Garda-tó déli csücskében lévő lonatói pályán, ahol a következő hétvégén a Trofeo ROK futamon vesz részt. A felnőtt OK kategóriában pedig a tervek szerint novemberben mutatkozik be.
Molnár Martin, OKJ eredmények
Résztvevők: 47
Időmérő csoport: P1.
Időmérő: P2.
AB előfutam: P2.
BC előfutam: P2.
Előfutamok összesített: P3.
Elődöntő: P1.
Döntő előtti összesített: P1. (pole pozíció)
Döntő: P2.