Két héttel azután, hogy életében először versenyzett a svédországi Kristianstadban, Molnár Martin ismét pályára lépett az Åsum Ringen, csak ezúttal a Champions of the Future Euro Series helyett az Európa-bajnokság OKJ kategóriájának mezőnyében mérette meg magát. Lévén a korábbi látogatása előtt az Energy Corse 13 esztendős gokartversenyzője nem tudott tesztelni az 1221 méter hosszú aszfaltcsíkon, az Eb-ig pedig teszttilalom volt érvényben a pályán, a két héttel ezelőtti tapasztalataira támaszkodva vágott neki a négyfordulós sorozat harmadik hétvégéjének.
Martin hétvégéje nem indult zökkenőmentesen, csütörtökön nem tudott annyi kört megtenni, mint szeretett volna. A tempójával ennek ellenére nem volt gond, az időmérő csoportjában a 8. időt érte el – megelőzve mindkét, vele egy csoportban levő csapattársát, így az összesítésben a 22. lett.
A pénteki két előfutam során egy-egy hetedik helyezést szerzett, ami biztató előjel volt a szombati folytatásra nézve. A versenyhétvége második napját jól kezdte: ötödik lett a bemelegítő edzésen. Ezt követte az aznapi első, összességében harmadik előfutam, amin a rajtnál veszített néhány pozíciót, miután az ezen a pályán nem túl előnyös külső oldalról indult, de így is bejött a kilencedik helyen.
A következő előfutamra a csapat tengelyt cserélt a gokartján, amivel küszködött egy kissé, de így is sikerült megfutnia a leggyorsabb kört, miközben a korábbi eredményén kettőt javítva a hetedik helyen intette le a kockás zászló. Hogy összességében jó napot zárhasson, ahhoz az utolsó szombati előfutamban elért nyolcadik helye kellett. Noha a tempójával nem volt elégedett, sikerült javítania a rajtpozícióján, így magabiztosan várhatta a vasárnapot.
A szuper előfutam előtti bemelegítés igazolta, hogy a tempója megvan ahhoz, hogy beleszóljon a legjobb tíz csatájába az elődöntőnek is felfogható viadalon. A rajtnál kicsit beragadt, de sikerült visszazárkóznia, és egészen a hatodik helyig kapaszkodott fel, miközben volt olyan pontja a versenynek, amikor az ő neve mellett szerepelt a leggyorsabb kört jelző felirat. Ezután azonban ketten is kilökték a fűre, az összekoszolódott abroncsokon pedig már nem sokat tehetett, így a 13. helyen jött be.
A hétvége lezárását jelentő döntőben a 19. helyről rajtolt, de hamar világossá vált a számára, hogy a teljes svédországi forduló legnehezebb 21 köre áll előtte, mivel a döntőre kapott gumiszettel a gokartjának nem volt meg a tempója. Noha vívott néhány emlékezetes csatát, javítani nem tudott, és a 27. helyen zárt.
„Ami az előzési lehetőségeket illeti, továbbra sem vagyok elragadtatva ettől a pályától, de egyébként jó kis tempós aszfaltcsík, jó ritmusa van, amire rá kell érezni. A hétvégém sajnos eléggé szenvedősen alakult, ezért nem bánom, hogy vége. A döntőig megvolt a tempónk, de ott valami félresiklott, és hirtelen körönként 5 tizedmásodperces lemaradásba kerültünk. Valószínűleg a gumikat okolhatjuk. A döntőre szokás szerint kaptunk négy új gumit és úgy tűnik, ez rossz széria volt” – nyilatkozta Molnár Martin.
„A tempóhiány ellenére azért izgalmasan alakult a döntő, jókat csatáztam. Ami az eredményt illeti, ez most így sikerült, de legközelebb újra megpróbáljuk” – értékelte az Eb harmadik versenyhétvégéjét az Energy Corse gokartosai közül a második legjobb eredményt elérő sportoló.
Martin legközelebb június 23. és 26. között versenyez az olaszországi Franciacortában rendezett Champions of the Future Euro Series-ben, majd két héttel az után ugyanott az Európa-bajnokság negyedik, egyben záró hétvégéjén gurul pályára. Versenygokartja megtekinthető lesz a Super Racing fesztiválon, június 11-én és 12-én a Hungaroringen.
Molnár Martin, OKJ-eredmények
Résztvevők: 73
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 22.
C-D előfutam: 7.
B-D előfutam: 7.
A-D előfutam: 9.
D-F előfutam: 7.
D-E előfutam: 8.
Előfutamok összesen: 17.
1-es Szuper előfutam: 13.
Összesített eredmény a döntő előtt: 19.
Döntő: 27.